2.fejezet.:)

Amikor leértünk a fiúk a nappaliban toporzékoltak anyuék pedig a konyhában tevékenykedtek. Amint bele gondoltam ,hogy ebéd a hányinger jött rám… tudtam söt biztos voltam benne ,hogy én nem fogok enni.

-          gyertek kész az ebéd. – jött be anyu a nappaliba. A fiúknak elég volt ennyi már rohantak is Kate is el indult majd én is amit be értem egyből megszólaltam.

-          Köszönöm de én nem eszek. – mondtam és már indultam volna ki ha apa nem nyúl a csuklóm után persze pont azt a csuklómat fogta meg amin a vagdosás nyomai vannak. Így felszisszentem.

-          Auu.. apa kérlek engedd el a kezem. – mondtam könnyes szemekkel mire megértette és elengedte.

-          Bocsánat nem akartam kincsem. De tudod ,hogy enned kell nem akarom ,hogy meg ismétlődjön a múltkori eset. – mondta és le hajtotta a fejét. Tényleg azt nem is meséltem 1 hónapja korházban feküdtem az intenzíven mert nem ettem hetekig.

-          Ígérem apu de most nem vagyok éhes sőt fáradt vagyok és holnap suli is van szóval lepihenek egy kicsit. További jó étvágyat. – mondtam és felmentem a szobámba lezuhanyoztam, átöltöztem  majd lefeküdtem és el is nyomott az álom.

Conor szemszöge:

Ez a lány…. Hope nagyon gyönyörű! De nem adja könnyen magát makacs és szemtelen ez tetszik jól ki tudom majd készíteni és ha belém esik majd szépen eltiporom. Bár nem értem miért volt könnyes a szeme amikor az apja lazán rá fogott a csuklójára na majd rá kérdezek és mi az ,hogy mert nem eszik nem akarják ,hogy a múltkori meg ismétlődjön.? Mi ne  ismétlődjön meg.???

-          öhhm Anne, Peter kérdezhetek valamit.? – tettem fel a kérdést

-          persze kérdez nyugodtam Conor. – mondta kedvesen Anne

-          Miért fáj mindig Hope csuklója és mi az a múltkori eset.? -  kérdeztem mire mind kettőjűk arcáról le fagyott a mosoly. Komolyak és szomorúak lettek.

-          Tudod Conor a mi lányunknak nem a legkönnyebb az élete. – mondta Peter

-          Ezt ,hogy érted.? – kíváncsiskodtam

-          Hope-nak sosem voltak barátai csak 1 Nick! – mondta Anne majd sóhajtott egyet és fojtatta.

-          Nick olyan volt neki mintha a bátya lett volna. De sajnos 1 éve meghalt autóbalesetben. Azóta a Hope-nak egy barátja sem maradt és depresziós lett.. sokat ivott és vagdosta magát…. Sajnos ebből még mindig nem sikerült ki gyógyulnia. 1 hónapja 2.hétig az intenzíven feküdt eszméletenűl mert hetekig nem evett. Ez volt a múltkori eset. – mondta és egy könnycsepp hullott le szeméből. Szóval vagdossa magát ez durva… szegény lány de egy dilis.

-          De kérlek ezt ne mondjátok el senkinek, nem szereti ha róla beszélnek. – mondta Peter

-          Persze nem foglyuk. Igaz.? – kérdezte apa

-          Persze. - válaszoltuk egyszerre Kate-val.

Anne szemszöge:

Jaj édes istenem remélem nem haragszik meg majd Hope ha meg tudja ,hogy elmondtuk mivel küzd. Jaj istenem a drága kicsi nincsemnek remélem könnyebb lesz itt. Gondolkodásomat barátnőm zavarta meg.

-          figyelj Anne mutatsz nekem képeket Hope-ról.

-          Persze. – mondtam majd elővettem a fényképalbumot és mutatni kezdtem neki.Persze. – mondtam majd elővettem a fényképalbumot és mutatni kezdtem neki.

                                               - sok sztárral is találkozott már. - mondtam 

-          wow Anne… Hope valami elképesztően gyönyörű lány. – mondta Katryne még mindig csodálkozva.

-          Köszönöm. – mondtam mosolyogva majd rá néztem az órára ami 20:01-et mutatott.

-          Na ideje menni aludni jó éjszakát. – mondtam majd megöleltem

-          Nektek is.

Majd felmentem és bementem a szobába ahol már férjem édesdeden aludt.. nagyon édes volt. Adtam egy puszit homlokára majd be mentem a fürdőbe lezuhanyozni majd be feküdtem Peter mellé és elnyomott az álom.